Bizonyára mindenki hallott az idén nyáron román sovinszták által elkövetett úzvölgyi temetőgyalázásról. Nem volt elég, hogy a helyi polgármester mindenféle engedély nélkül a magyar katonáknak emléket állító sírkerten belül(!) kőkereszteket állított fel azon elhunyt román katonák számára, akikről azóta kiderült, hogy nem is ott nyugszanak, hanem ezután a békésen a temető meggyalázása ellen tiltakozó magyarokra a csendőrség és a román állam hallgatólagos beleegyezésével valakik szélsőséges csoportokat hívtak a helyszínre, akik a magyarok által a temető köré vont élőláncon áttörve megrongálták a temetőt.

Az események a román-magyar történelmi ellentétek ismeretében első látásra talán nem is tűnnének annyira meglepőek, hiszen tudhatjuk, hogy keleti szomszédaink nem igazán szimpatizálnak velünk és többször tanúbizonyságát adták annak, hogy mennyire zavarja őket a magyarok erdélyi jelenléte, különösképpen a gazdag történelmi örökségünk.

Mindez érthető, hiszen az Erdélybe az elmúlt száz év alatt betelepített románok tömegeinek nehéz úgy otthon éreznie magát, hogy a városokban és falvakban sétálva mindenhol a magyar történelem néz velük farkasszemet. Irigységgel tölti el őket az, hogy mi hőseink nyugszanak a temetőkben, a mi templomaink állnak a legnagyobb városok főterein és még hosszan folytathatnánk a felsorolást.

Természetes reakció tőlük az, hogy ezt a frusztrációt, az idegenség érzését saját lakhelyükön a magyarellenes érzelmekkel és az úzvölgyi temetőben történtekhez hasonló akciócskákkal próbálják meg csökkenteni.

Ezen dolgok ismeretével érthető, hogy melyek azok az érzelmek, melyek az úzvölgyi temetőrongálókat, a helyi polgármestert valamint a hatóságokat motiválták, azonban nem magyarázza meg a kormány valamint a román hatóságok vezetőinek hallgatólagos hozzájárulását az eseményekhez.

Látszólag a román államnak semmilyen szinten nem állt érdekében, hogy egy ilyen apró ügy miatt komoly konfliktusokban kerüljön Magyarországgal, rossz színben tűnjön fel az EU-ban valamint ismét szembe kerüljön a közel 1,3 milliós magyar kisebbségével.

Ezért a legtöbb magyar számára szerintem az úzvölgyi eseményekkel kapcsolatos értetlenség leginkább abból eredt, hogy senki sem értette; miért éri ez meg nekik?

Véleményem szerint a válasz egyszerű: a román kormány hatalmas kudarcként éli meg azt, hogy közel 100 évvel trianon után a magyar közösséget még mindig nem sikerült megtörniük. Nem sikerült jelentősen lecsökkenteni létszámát, hiszen az erdélyi magyar népesség az utóbbi 20 évben bekövetkezett csökkenéssel együtt, még mindig alig marad el az 1920-as szinttől.

Nem sikerült megtörni a tömbmagyar területeket, hiszen ott 100 évnyi román uralom után is fel tudnak úgy nőni gyerekek, hogy csak az iskolában hallanak román szót.

Nem sikerült megtörni a nagyvárosi magyarságot sem, hiszen a magyar lakosság aránya a nagyvárosokban is viszonylag stabil.

És legfőképpen, nem sikerült kiölni az erdélyi magyarságból az életerőt valamint a nemzeti büszkeséget, amely mindig is erőssé és hajlíthatatlanná tette az ottani magyar kisebbséget.

Nem sikerült, pedig a románok mindent megpróbáltak az utóbbi 100 évben, éppen ezért ilyen frusztrált a mindenkori román kormány a magyar ügyben. Ugyan tudtak nyerni csatákat, hiszen a románok száma és aránya is nőtt Erdélyben és a legtöbb nagyvárosban ma már ők mondhatják magukat a többségnek. A háborút azonban nem tudták és ma sem tudják megnyerni, hiszen nem tudták nagy számban asszimilálni a magyarságot, nem tudták felbontani a tömbben élő magyarságot és a magyarság legjelentősebb részének ma sincs román identitása, hiszen a múltban bekövetkezett, az úzvölgyi eseményekhez hasonló magyarellenes akciók és a magyar szimbólumok elleni támadások miatt megnőtt a magyar identitás jelentősége, felértékelődtek a szimbólumaink és az erdélyi magyarság számára is ellenszenvesebbé vált a román állam.

A régi közmondás szerint: „ami nem öl meg az megerősít!” – különösen igaz ez az olyan helyzetekre amikor nem fizikai nehézségeket vagy fájdalmat okoznak egy népnek, csupán az őseik meggyalázása által büszkeségüket, lelküket bántják.

Ilyenkor csupán egy dolgot érnek el: összetartóbbá teszik a közösséget, megerősítik bennük a magyar nemzethez tartozás érzését és az ellenérzéseket a román állammal szemben.

Kép: MTI/Veres Nándor

Szerző