Európa őshonos nemzeti kisebbségei több mint ötvenmillió lelket számlálnak: minden hetedik európai polgár valamely történelmi kisebbség vagy etnikum tagja. Mindennek ellenére nem alakult ki uniós kisebbségvédelem, sőt, az őshonos nemzeti (tehát összességében legnagyobb) kisebbségek ügye az európai napirenden sem szerepel. Mindeddig….

Ez változott meg 2011-ben, amikor az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a Dél-Tiroli Néppárt és az Európai Nemzetek Ifjúsága szervezetek közösen indítottak egy kisebbségvédelmi kezdeményezést, élve a Lisszaboni Szerződés által életre hívott európai polgári kezdeményezés lehetőségével. Az Európai Bizottság kezdetben visszautasította az előterjesztést, arra hivatkozva, hogy nem tartozik jogalkotási hatáskörébe. Több évig tartó tárgyalás kellett ahhoz, hogy elfogadja. Ezt követően az európai polgárok támogató aláírására volt szükség a Minority Safepack sikeréhez. Eredményességét a számadatok támasztják alá: a szükséges egymilliónál 215 ezerrel több támogatóra talált, a minimális hét helyett összesen tizenegy országban sikerült összeszedni a megfelelő számú aláírást.

A Minority Safepack nyolc évre visszatekintő történetében ez volt az első mérföldkő, így megnyílt a lehetőség az őshonos nemzeti kisebbségek védelmének egységes keretrendszerének kidolgozására. Ezzel még nem ért célba a kezdeményezés, két további lépcső is hátra van még: a benyújtás és az Európai Bizottság válasza. A korábbi polgári kezdeményezések eredményeit összesítve nem lehetünk túl bizakodók a jövőt illetően, eddig ugyanis az Európai Bizottság egy kezdeményezés hatására sem élt jogalkotási javaslattal. A kisebbségi kérdést is többször söpörte le az asztalról, arra alapozva érvelését, hogy mindez tagállami kompetencia.

Éles önellentmondások fedezhetők fel az Unió kommunikációjában: egyrészt a kisebbségekhez tartozó személyek jogainak védelme ugyanolyan alapértéknek minősül – az Alapító Szerződés szerint – mint a jogállamiság. Az utóbbi időben annak lehettünk tanúi, hogy míg egyes országok nagy figyelmet szentelnek az utóbbi követelménynek, az előbbi érdekében nem tesznek hasonló erőfeszítéseket. Martonyi János, volt magyar külügyminiszter véleménye szerint a kollektív jogok, az autonómiák a demokratizálódási folyamat részei, ezért ha fontosnak tekintik az államok az integritáshoz való jogot, akkor ugyanolyan fontos kell, hogy legyen a demokráciához tartozó összes kisebbségi jog is. A másik kommunikációs zavar a tagállami és az uniós kompetenciák vitatása során merül fel. Míg az őshoni nemzeti kisebbségek kérdése – akik ezer éve Európa táján élnek – belügyi kérdésnek minősül, addig egy újonnan Európába érkező személy (pl. bevándorló) kérdése kifejezetten uniós kompetencia. Hol van itt a logikai összefüggés? Európának nem csak a többséggel, hanem a kisebbséggel szemben is kötelezettségei vannak, és egyenlő jogokat kell számukra biztosítania. Először a saját őshonos népei számára biztosítsa azt, hogy jogkorlátozások nélkül élhessék mindennapjaikat, megőrizhessék kulturális sokszínűségüket. Ekkor válna igazán valóra az európai integráció jelszava is: Egyesülve a sokféleségben!

Számunkra az a legkedvezőbb végkimenetel, ha beindul egy szerteágazó jogalkotási folyamat, mely kiterjedne a nyelvhasználatra, regionális támogatások elosztására, oktatásra stb. De minden elfogultság nélkül mondhatjuk, hogy már az is hatalmas lépésnek számít, hogy sikerült konszenzust kialakítani egy ilyen ügyben.

A Minority Safepack össznemzeti ügy, hiszen napjainkban is több mint kétmillió magyar ember szembesül jogkorlátozásokkal a szomszédos országokban. Amellett, hogy az Unióban jelentős előrelépést jelentene az egységes kisebbségvédelmi rendszer kialakításában, szimbolikus értéke is van, hiszen soha nem látott nemzeti egységet valósított meg a Kárpát-medencében, az aláírások 75%-a innen gyűlt össze. Mi ennek az oka? Az, hogy a magyarkérdést nemcsak az elmúlt 30, hanem az elmúlt 100 évben sem sikerült rendezni az utódállamokban. Ami jelenleg „csupán” egy kezdeményezés, a jövőben biztosítaná azt a lehetőséget, hogy az őshonos nemzeti kisebbségek jogkorlátozások nélkül műveljék kultúrájukat és éljék mindennapjaikat, ideértve a trianoni határokon túlra szorult testvéreinket is.

Szerző