Napjaink égető, de viták övezte problémája a globális felmelegedés. Bár az alapvető érdek közös – a klímakatasztrófa megelőzése, orvoslása -, a téma egyre komolyabb ellentéteket szül a társadalomban, a politikában és a tudományban. A fejlett országokban sokan már a „sok kicsi sokra megy” alapelvét követve maguk próbálják kezelni a problémát, olyan megoldásokkal, mint például a szelektív hulladékgyűjtés. A csöpögő csap megszerelése, egy feleslegesen égő villany lekapcsolása után úgy érezhetjük, ma is tettünk valamit a bolygónkért.„De mire megyünk vele, ha a döntéshozók nem tesznek semmit?” – kételkednek sokan. Kételyeket szül mások érdektelensége is: ha ők úgyis a kommunális kukát használják, vagy kutyaürülékes zacskót találunk a közösségi komposztálóban, minek erőltessük meg magunkat azzal, hogy beledobjuk az almacsutkát?

Az ellentétek és kételyek tömege vezet ahhoz, hogy az államok döntéshozói nem tesznek radikális lépéseket a környezet védelme érdekében.

Mennyi az annyi?

A klímaváltozásnak és a kezelésére szolgáló lépéseknek egyaránt költségei vannak. A hétköznapi életben a klímaváltozás egyik nyilvánvaló költsége a biodiverzitás csökkenése, aminek végül akár maga az ember is áldozatául eshet – hosszú távon. A környezettudatos életmódnak viszont ennél sokkal rövidebb távú költségei vannak. Például a drágább, környezettudatos termékek és az olcsóbb, környezetszennyező termékek közötti árkülönbség, vagy akár rohanó életünkből az a tizenöt perc, amit hulladékunk szétválogatásával kéne eltölteni. Nincs ez másként egy állam életében sem.

Bár a költségek gyakran nehezen becsülhetők, különösen hosszú távon, világos, hogy a klímaváltozás önmaga is egy hosszú távú költséget generál: gondoljunk csak a globális felmelegedés okozta társadalmi, vagy gazdasági változásokra. Egy állam életében költségként jelenhet meg például a mezőgazdaság ellehetetlenülése, népének elvándorlása az élhetetlenné váló területekről vagy a fordított eset: más területekről érkező tömegek befogadásának aa nehézségei. A A mindezt okozó klimaváltozás megelőzése ugyanakkor rövid távon okoz költségeket. Például a szén-dioxid kibocsátás csökkentése drága új technológiai megoldásokat igényel. 

Egy csónakban

A mindennapi életünkből vett példa segítségével szeretnék bemutatni egy másik tényezőt is, amely befolyásolja a döntéseket. Igen bosszantó, ha drága időnket nem sajnálva szétválogatjuk a hulladékunkat, majd a szelektív hulladékgyűjtőhöz érve mindegyik kukában találunk mindegyik típusú szemétből. Ekkor jövünk rá, hogy egy soktényezős problémával állunk szemben. Ha a többiek nem gyűjtik szelektíven a szemetet, akkor elenyészően kicsi eredményt tudunk elérni, ha mi igen, sőt rosszabb esetben semmilyent. Ugyanígy van az államok esetében is: ha az egyik állam nagy költségen csökkenti a szén-dioxid kibocsátását, de más államok nem követik, nem elég, hogy alig lesz hatása a fáradozásának, a kiadások miatt még hátrányba is kerül.

Tehát egy állam a döntései során nem csak a klímaváltozás és az ellene tett lépések költségét kell, hogy mérlegelje. A többi állam lehetséges lépéseit, illetve azok hatását is figyelembe kell vennie.

A szakirodalom e három tényező különböző variálódását dolgozza fel, melyek közül most vizsgáljunk meg négy eshetőséget.

Ki nevet a végén?

Ha egy állam költségesebbnek ítéli meg a környezettudatos technológiák alkalmazását, mint azok mellőzését, irracionálisnak fogja tekinteni azok bevezetését. Tehát itt a többi államtól függetlenül el fogja vetni a cselekvést. A mérlegelés pedig rendkívül nehéz lehet, hiszen a téma szaktekintélyei között is komoly nézeteltérések vannak a klímaváltozás negatív hatásait illetően. Leegyszerűsítve, senki nem tudja részleteiben megjósolni, mikor, milyen és mekkora problémák származnak hosszú távon a globális felmelegedésből, így hát azt sem tudják kiszámolni, megéri-e beruházásokkal harcolni ellene. 

Más felállás, ha egy állam fontosnak tartja ugyan a környezetvédelmet, de azt is, hogy ne kerüljön hátrányba más államokkal szemben. Ez a„minek áldozzak az időmből a szelektív hulladékgyűjtésre, ha mások úgysem tesznek így” logikája. Lehet, hogy az országunk széndioxid kibocsátásának csökkentésével valamelyest hozzájárulhatnánk a világ széndioxid kibocsátásának csökkentéséhez. De a drága technológiák bevezetése miatt hátrányba kerülünk, a többiek pedig ingyen fognak hasznot hajtani a mi vállalásainkból. Egy ilyen játékban megint az a racionális döntés, ha nem cselekszünk: jobb, ha a másik nem profitál ingyen a mi költekezésünkből, de az is, ha a másik cselekszik és mi profitálhatunk belőle ingyen.

A harmadik fajta felálláshoz egy másik fajta szemlélet vezet: mi a helyzet akkor, ha az előbb „ingyen profitnak” nevezett apró előrehaladás nem számít, mert csak a nagy változtatás jelent megoldást? 

Így már nem éri meg elvetni a cselekvés lehetőségét. Ez vezethet a valódi megoldáshoz: amikor felismerjük, hogy mindannyian csak akkor járunk jobban ha együttműködünk. Hiszen, ha a számunkra költségmentes javulás nem lehetséges, akkor nem nyerünk abból, ha nem cselekszünk. Ha pedig mindannyian hatékony lépéseket teszünk a környezetvédelemért, nagyobbat nyerünk, mintha egyikünk sem tesz semmit. 

Az utolsó eshetőség a klímakatasztrófa beteljesülése. A történelem és az egyéni tapasztalat is együttműködésre tanít. Ha süllyed a Titanic, vagy kigyullad egy ház, a történet szereplőinek nincs más választásra, mint összefogni, hogy mentsék, ami menthető. A negyedik szcenárió ugyanoda vezet, mint a harmadik, csak már rosszabb helyzetben. A legrosszabb esetben végül úgyis össze kell majd fognunk a klímakatasztrófa ellen, hiszen mindannyiunknak ez lesz az egyetlen út a túléléshez.

Az olvadó jégnek átlátszóvá kell válnia

Nincs egyértelmű megoldás, de a négy játékhelyzetet végiggondolva halványan kirajzolódnak irányok a helyes lépések felé. Az első cél, hogy minél pontosabb és szerteágazóbb ismeretek és számítások segítségével közelebb kerülhessünk a klímaváltozás okozta, illetve az alternatív technológiai megoldások alkalmazása miatt felmerülő költségek megállapításához. Ehhez nem csak a probléma nagyságának alsó, hanem felső határait is meg kell próbálnunk felmérni. Ennek során remélhetőleg képet kapunk, mekkora költségekkel járhat a gazdasági versengés, és ehhez képest mekkorával a szabadfára engedett klímaváltozás. A tisztánlátáshoz pedig elengedhetetlenül szükséges az államok közötti transzparencia. 

Ahhoz, hogy ésszerű lépések szülessenek, nem a társadalom elvakítására van szükség, hanem az egymásba vetett bizalom megerősítésére. Azzal, hogy olyan lépéseket teszünk, amelyekkel kölcsönös előnyösökre törekszünk. Nem udvariasságból: racionalitásból. 

(kép forrása: Luftwerk & NRDC)

Szerző