Attól függ mit értünk jövő alatt. Ha a mezőgazdasági ellátásra gondolunk, nem lehet búzát és kukoricát termeszteni gigapoliszokban. Mégis efelé haladunk. Nagyobb „divat” manapság a „white-collar work” a kétkezi munkával szemben, ezért az emberek minél nagyobb városokba özönlenek minél több lehetőséget remélve.

Mégsem pontosan meghatározható, hogy meddig tart egy falu és honnan kezdődik a város. A kettő közötti átmenet pedig a nagyközség vagy a kisváros. Ami talán egy városiasabb hangulatú falu, talán egy falusias város? Lehet találgatni, és lehet a közigazgatási meghatározásra hallgatni, viszont nem kizárólag a populáció függvénye, hogy milyen típusú a település, sok más tényező is befolyásolja. Minden falu hordozza a városok sajátságait bizonyos mértékben, csak úgy, ahogyan minden városnak is vannak a falvakra jellemző vonásai.

Ami ráadásként nehezíti a definíció meghatározását, hogy mind a falu, mind a város folyamatosan változik. Hatással vannak egymásra és formálják egymást. Az iparosítás és a szolgáltatási szektor növekedése teljes mértékben megreformálta a falvakat, s formálja mai napig. Ezek után felmerül a kérdés, hogy mégis mire hagyatkozzunk a két településforma differenciálásában?!

A városi lét és az urbanizáció a fejlettség fokmérőjeként szolgált, a fejlett térségek privilégiumának. Az urbanizáció kettős folyamat, egyrészt jelenti a városodást – mennyiségi oldal –, azaz a városok számának gyarapodását, másrészt a városiasodást – minőségi oldal –, ami a városi funkciók bővülését, az infrastruktúra és a városi életforma kialakulását fejezi ki. Magyarországon a városodás dinamikus változását kevésbé követte a városiasodás, az új kisvárosok egy része nem rendelkezik valódi városi funkciókkal, nem tapasztalható azok belső minőségi változása az infrastruktúra, a szolgáltatások vagy az élet- és viselkedésmód szempontjából. Egy falu, melyből kategóriáját tekintve város lett, jellegükben nem változtak: nem kaptak valódi városi funkciókat, intézményi ellátottságuk is hiányos és nem változtak, sem javultak az ott élők életkörülményei. Hiába, hazánk tekintetében nem jelentős a giga-, illetve megapoliszok létrejötte, a városiasodás folyamata nálunk is jelen van. A KSH szerint a városi rang megszerzése ma is inkább presztízskérdés a települések lakói – és azok vezetői – szempontjából.

Vidéki és városi társadalom között a legfőbb különbség a szerveződés szintjén található.

Elsőként a családokat említeném meg, ahol több különbség is felfedezhető. Falvakban a családok erősebbek, összetartóbbak, gyakoribb a több generáció együttélése, míg városokban az individuum szerepe markánsabb, dominálóbb. Családtagok száma is nagyobb a falvakban, ahol nem ritka jelenség 4-5 gyermek sem, eközben a városokban 1-2 gyermekes családmodell a jellemzőbb és a kései gyermekvállalás. A család szerepköre a városban, összevetve a vidéki családokkal, egyre szűkül.

A házasságot tekintve is más szokások terjedtek el a kisebb közösségekben, falvakban, mint egy nagyobb lélekszámú településen. Vidéken a hagyományok nagyobb szerepet kapnak továbbra is, fontos a szülők, nagyszülők számára, hogy gyermekeik azonos vallású párt válasszanak. A városokban gyakoribb a szerelem házasság, mint a falvakban, viszont a hirtelen fellángolás miatt a válások száma is több. A falvak közössége szégyenteljes tettnek tartotta a házasság kötelékének felbontását, s ez a gondolkodásmód még ma sem halt ki teljesen. A városokban nagyobb szabadságot kapnak a házasulók választás terén, mint vidéken.

A nők helyzetére is ki kell térni, ha a különböző lakosszámú települések között teszünk különbséget. A vidéki nők többsége nem vagy alig tanult, szociális státuszuk pedig igen alacsony. Szintén a régmúltból hozott szokást tartják, miszerint a nőnek az a feladata, hogy ellássa a családot friss étellel, rendezze és nevelje a gyermekeket. Míg a megapoliszok irányába haladva megjelennek a karrierista, egyedülálló és önellátó nők, akik a munkájukban való menetelés révén harminc éves kor fölé helyezik a gyermekvállalás gondolatát.

Ha pedig a címben is megjelentetett „mindenki-ismer-mindenkit” gondolatnál állunk meg egy pillanatra, akkor fővárosi panellakosként elgondolkodunk, hogy vajon tudjuk-e a közvetlen szomszédjaink nevét. Falvakban ez a kérdés fel sem merül, hiszen nem csak a szomszédok nevét, hanem az utcát és akár a falu lakosságának 90%-át ismerik az ott élők. Sőt még a három utcával arrébb élő Erzsike felmenőinek világháborús tapasztalatait és unokáinak az iskolában szerzett jegyeit is ismerik. Jobban figyelnek egymásra és sokkal erősebb érzelmi kapocs alakul ki ilyen közösségekben, nem szívesen fogadnak be idegeneket. Vidéken a „mi”, azaz az összetartozás, sorsközösség érzése sokkal erősebb, mint a városokban. A közösség hatása az individuum életére erőteljesebb a falvakban, mint a városokban.

A különféle társadalmi osztályok közötti egyenlőtlenségek sokkal határozottabbak a városokban, mint a falvakban. Ennek megfelelően a különféle társadalmi csoportok közötti konfliktusok is gyakoribbak a városokban. Megannyi eset igazolja, hogy a kimagasló tehetséggel rendelkező előadóművészek, énekesek, színészek, politikusok, tudósok azután, hogy kitűntek, a nagyvárosokban találtak lehetőséget a kiteljesedésre. Ennek következményeképp a falvakban a társadalom tehetősebb rétegei kiválnak a közösségből.

Úton a gigapoliszok felé: fenntarthatóvá válhat-e a globális fejlődés?

A városi növekedés a fejlődő országokban egyre nagyobb kihívást állít a nemzeti és helyi hatóságok irányítási képességeinek. A városfejlesztés irányításának problémái nemcsak a „nagyvárosokban”, hanem a kisebb, de gyorsan növekvő városokban is felmerülnek. Ha a nagyvárosok ilyen ütemben folytatják a növekedést, irányíthatatlan gigapoliszokká fognak válni? Viszont a fenntartható városi fejlődés elengedhetetlen, ezért mielőbbi lépések szükségesek.

Meglátásom szerint Magyarország nem küzd ilyen problémákkal a nagyvárosaiban, hiszen az ország területén közel 10 millió fő él, míg külföldön egy-egy gigapolisz számlálhat ilyen mértékű lakosságot.

Ennek ellenére a kérdés fennáll: milyen eszközök segítségével lehet hatékonnyá tenni egy ekkora terület irányítását? A „jó kormányzás” mindenképpen egy elengedhetetlen eleme a sikeres igazgatásnak, ahol a tervezési, döntési folyamatok demokratizáltak az egyének, háztartások, közösségek, önkéntes egyesületek és civil szervezetek részvételének fokozása révén. Az erő és hatalom decentralizálása a fenntarthatóság szempontjából, kontrollálják egymást a vezetők és osszák szét feladataikat. Egy közös cél és jövőkép megalkotása, melyhez társul a stratégiájuk. Mindent összevetve erre a kérdésre a legjobb választ helyi szinten adhatjuk meg és nem megoldás ráhúzni egy egységesített modellt egy olyan gondra, amely minden felmerülő esetben különböző.

Ha viszont a problémát a gyökerénél próbáljuk kezelni, akkor kibukik a gondolat, miszerint kell-e hagyni tovább nőni ezen városokat? A legnagyobb városok a közeljövőben képesek lesznek stabilizálni méretüket, és lehetővé teszik, hogy a kisebb városok milliós lakosságúvá váljanak, esetleg megavárosokká vagy inkább meg se várjuk erre a választ? Ha tovább burjánzik ez a jelenség, akkor ellátási problémákkal is szembe kell néznünk, hiszen a mezőgazdászok pályaelhagyóvá válnak és nem lesz ki táplálja majd a városi lakosokat. A katasztrófa elkerülhető, ha az emberiség észreveszi a figyelmeztető jeleket, és ha a szükséges intézkedéseket időben megteszik.

Vannak, akik azt állítják, hogy az emberek alkalmazkodnak az általuk okozott problémákhoz a termelékenység és a hatékonyság javulásával és az erőforrások helyettesíthetősége végtelen, és az emberi népesség örökre tovább növekszik. Tehát a legfontosabb probléma nem az, hogy az erőforrások elfogynak, hanem az, hogy az agyunk kapacitását jelenleg nem használjuk eléggé ahhoz, hogy az élelmezésbiztonság, az energiatermelés stb. problémákat tudjuk kezelni.

Ezen találgatásokra választ pedig csak az elkövetkezendő évtizedekben fogunk kapni, vagy alkotni.

Szerző