Valóban védjük a környezetet, ha környezettudatos termékeket választunk?

Amikor a klímakatasztrófa elleni harcról beszélünk, nagyon gyakran megfeledkezünk egy másik fontos küzdelemről, amelynek részesei (vagy ha úgy tetszik, áldozatai) vagyunk. Mégpedig arról, hogy társadalmunkban mennyien versenyeznek azért, hogy minél többet fogyasszanak. A környezetvédelem nehézsége, hogy cselekvést és tudatos gondolkodást igényel, és csak akkor lehet sikeres, ha lehetőségeikhez mérten, a Föld lakói együttesen lépnek fel az érdekében. A legtöbbet azzal tehetjük, ha mérsékeljük a fogyasztásunkat, minimalizáljuk a pazarlást, és igyekszünk „lábujjhegyen járva” a legkisebb ökológiai lábnyomot hagyni magunk után. A fogyasztók egyre tudatosabbak, de a szorgos marketingesek még mindig egy lépéssel előrébb járnak.

A fogyasztás csábításaink nehéz ellenállnunk egy olyan világban, amelyben az egyre nagyobb jólétet tartják a fő célnak. A személyes környezetünkben és a médiában lépten-nyomon azzal az elvárással találkozunk, hogy „törődj magaddal, hiszen megérdemled”. Emellett persze egy XXI. századi embernek az is elengedhetetlen, hogy úgy érezze: tesz a környezetért. Fenntartani ennek a látszatát az az illúzió, amelyre ma már a marketingesek is építenek, környezetbarát köntösbe csomagolva a termékeiket. Valóban sokat tehetünk, ha környezetbarát termékeket választunk, de a legtöbbet még mindig azzal érhetjük el, ha bizonyos dolgokról lemondunk, és egyáltalán nem fogyasztjuk őket. Az ökológiai lábnyomunk meg nem szüntethető, és ez így is van rendjén. A Föld képes a megújulásra, ami az életünk alapja, de ebben megvannak a maga korlátai, és az emberiség ezeken már régen túllépett. Mégsem várhatjuk el mindenkitől, hogy “no-waste” – hulladékot nem hagyó – életet folytasson. Legyünk reálisak: aki két lábbal a földön jár, az akarva-akaratlanul nyomot hagy maga után.

A környezetvédelem egyik nagy nehézsége megállapítani, hogy az általunk fogyasztott termékek teljes életciklusuk alatt mennyire terhelik a környezetet. Egy újrahasznosított, lebomló, bio alapanyagok felhasználásával, kézzel készült terméknek ugyanúgy vannak a környezetet terhelő hatásai az alapanyagok beszerzésétől kezdve, az előállításon át, a szállításig, majd az értékesítésig. A teljes kép szempontjából mindegy, hogy bio egy zöldség, ha az több ezer kilométert utazott, és hogy hány óceánból kihalászott pet-palackból készült egy kardigán, ha már nem fér be a ruhásszekrényünkbe. Ha valóban környezettudatosak szeretnénk lenni, nem az az első kérdés, amit a választás pillanatában fel kell tennünk magunknak, hogy mekkora az adott dolog környezetterhelése. Hanem az, hogy szükségem van-e rá egyáltalán. Talán az egyik legnehezebb dolog lemondani az utazásról, legyen az munkába ingázás a reggeli dugóban, vagy fapados repülés több ezer kilométerre egy Budapest-Bécs retúr vonatjegy árából.

Veszélyes, ha pusztán a zöld gondolatok határozzák meg a gondolkodásunkat, hiszen azok fontos irányt mutatnak, de nem lehet minden döntést a környezetvédelemnek alárendelni. Bizonyos társadalmi problémák, mint az alapvető létszükségletek biztosítása sokkal égetőbb feladat az emberek számára, mint hogy azon gondolkozzanak, hosszú távon milyen hatásai lesznek a fogyasztásuknak. Azokban az országokban, ahol kevésbé környezettudatosan fogyasztanak az emberek, jelenleg jellemzően sokkal kisebb a szén-dioxid és más szennyező anyagok egy főre eső kibocsátása, mint azokban az országokban, ahol a zöld gondolatok nagyobb teret hódítanak. Ennek a fő oka, hogy az utóbbi országcsoportban általában fejlettebb a gazdaság, magasabb az életszínvonala és a fogyasztás. Ez nem azt jelenti, hogy a nélkülözés jelenti a megoldást a problémára, de azt mutatja, hogy a fogyasztás mértéke meghatározóbb tényező, mint annak minősége.  

Forrás: https://worldculturenetwork.com/how-to-reduce-the-carbon-footprint/

A Global Footprint Network 2016-os adatai szerint világ szinten az egy főre jutó ökológiai lábnyom 2,2 hektár. Az egy főre eső biokapacitás – azaz annak a területnek a nagysága, amely elegendő a szükséges energiaforrások megtermelésre, illetve a szennyeződések elnyelésére – pedig csupán 1,8 hektár. A két érték különbsége globálisan negatív értéket mutat, azaz a jelenlegi viszonyok között nem fenntartható.

Ugyanezen forrás szerint Magyarországon az egy főre eső ökológiai lábnyom 3,6 hektár. A skandináv országokban, ahol nagyobb a jövedelem és a fogyasztás, még magasabb. Még úgy is, hogy az utóbbi országokban a zöld gondolatok nagyobb szerepet játszanak a politikai döntéshozásban és sokkal jobban foglalkoztatják az embereket. Egy fő átlagos ökológiai lábnyoma Norvégiában 5,5, Svédországban 6,5, Dániában 6,8, Finnországban pedig 6,2 hektár. A képet színesíti, hogy nagy területüknek és alacsony népsűrűségüknek köszönhetően országos szinten a teljes biokapacitásuk pozitív értéket mutat. Annak ellenére, hogy az egy főre jutó ökológiai lábnyomuk a globális átlag háromszorosa körül van.

A fenti érvekből kirajzolódik, hogy a zöld elvek követése gyakran csak az ember lelkiismeretét nyugtatja, és a túlfogyasztásunk a fő oka a környezetterhelésnek. Hálásnak kell lennünk azért, amit a Föld ad nekünk. Fontos, hogy megbecsüljük, és jól használjuk, amit az ember létrehozott. De ha valóban környezettudatosak akarunk lenni, az első legyen mindig az, hogy tegyük félre az önzést, és csak annyit vegyünk ki a közös erőforrásokból, amennyire valóban szükségünk van.

Ha érdekel, hogy mennyire járulsz hozzá egyénileg a fenntarthatósághoz, saját ökológiai lábnyomod az alábbi linken kiszámolhatod:

http://www.glia.hu/okolabnyom/index.php

Hozzászólás írása