A magunk erejéből

Azok közé tartozom, akik szerint érték az, hogy világunk színes. A Jóisten nem véletlenül formált minket olyan lényekké, akik tudnak gyönyörködni világunk sokféleségében. Abban, hogy különbözik a gyermekkor és a felnőttkor, hogy léteznek férfiak és nők, magyarok és franciák. Ugyanilyen értékesnek látom azt is, hogy léteznek politikusok, és léteznek filozófusok. No persze a legszerencsésebb kombináció az volna, ha ez a két terület minél gyakrabban találkozna, de mai világunk annyi részterületre szakadt, hogy valóban lehetetlenség igazi polihisztornak lenni. Ez azonban nem baj, hiszen végességünk kooperációra sarkall bennünket, ami emberi lényegünk egyik sarokkövét képzi.

Lányi András filozófus, Orbán Viktor politikus. Megítélésem szerint mind a ketten hivatásuk magas szintű művelőihez tartoznak. Egy filozófusnak dolga, sőt, kötelessége elmondani a véleményét a köz ügyeiről. Ez persze legtöbbször kritikaként jelenik meg, hiszen az ember minden cselekedete kritizálható, mindent lehetne jobban csinálni. Létezik jogos és kevésbé jogos kritika. Lányi András esszéjében[1]– megítélésem szerint – mindkettőre találhatunk példát.

A hazai viszonyokat elnézve eltűnődhet az ember azon, hogy milyen valódi alapja lehet a zöldpolitikának. No már azon túl, hogy a hagyományos jobb- és a baloldal néhány ember számára annyira visszataszító perspektívák, hogy valami újjal szerettek volna helyet kérni maguknak a politika színpadán: a „pad színe” pedig a zöld lett.

Véleményem szerint egy valamire való politikusnak kötelessége tisztában lennie azzal, hogy a fenntarthatóság és a természetvédelem előmozdítása morális alapkövetelmény. Ezért egy jó politikus úgy „zöld”, hogy ez lényének alapvető része. Törekednie kell rá, de politikai döntéseinek egyedüli középpontjában nem állhat ez az idea, amely hajlamos az elfajulásra (lásd: environmentalism). Az önálló zöldpolitika kudarcára Lányi is rámutat, amikor kimondja:

A koronavírus szinte egyik pillanatról a másikra elérte, amit a zöldek évtizedek óta követelnek (…)”.

Talán nem önálló zöldpolitikára és zöldpolitikusokra van szükség, hanem arra, hogy minél több politikus belássa a maga oldalán, hogy a fenntarthatóság igenis fontos. 

Ki kell mondanom, hogy markánsan nem értek egyet azzal az állítással, hogy Orbán Viktor „tehetségtelen államférfi” lenne. Lehet vitatkozni egyes lépéseivel persze, de pontosan olyan államot igyekezett építeni, amelyet Lányi András is látni szeretne a válsághelyzet elmúltával: amely képes a saját lábán állni. Ez nem bezárkózást jelent, hanem egészéges, viszonylagos önállóságot, amit még megengednek a globalizáció kötelékei.

Az elmúlt tíz év politikájának középpontjában a magyar emberek végzetesen elgyengült identitásának a megerősítése állt. A munkaalapú társadalom nem csak a fenntarthatóság és a prosperitás alapja, hanem egyúttal az emberi lélek edzése is. Az IMF hazaküldése, az államadósság csökkentése az elmúlt évtizedben a GDP-arányosan 14 százalékponttal – mind egyetlen politikai cél irányába megtett lépések voltak. Magyarország kiszolgáltatott helyzetének javítását szolgálták. De számtalan egyéb intézkedést lehetne felsorolni a közműcégek visszavásárlásától kezdve a Magyar Állampapír Pluszig, amely arról szólt, hogy a nemzet vagyona és pénzügyi biztonsága együtt növekedjen a nemzeti öntudattal.

A magunk erejéből” – ez volt a magyarok jelszava is az elmúlt évtizedben. 

Nem pontosan ez az, amit egy államférfi tesz? Hogy irányt mutat? Hogy ki meri mondani, hogy a nemzetnek, amelyet vezet, helye van a térképen? Történtek-e eközben emberi gyarlóságból eredő hibák? Természetesen. Hiba nélküli rendszert nemigen találni ott, ahol megjelenik az ember. A nemzetépítő munkában mindig is lesznek hibák, kisebbek, nagyobbak. A nap végén nekünk kell választani: a hibákra összpontosítunk, vagy az eredmények teljességét vizsgáljuk? Amíg pedig ez utóbbiak többsége magáért beszél, talán célszerű – saját lelki egészségünk megóvása érdekében is – tartózkodni attól, hogy csupán a hibái alapján ítéljünk meg egy kormányt. Hogy ez megalkuvás, vagy inkább egy emberléptékű, racionális magatartás? Nos, szerencsére van szabadságunk ezt eldönteni. 

Ehhez kapcsolódik nemzeti identitásunk Lányi által is feszegetett kérdése: kelet vagy nyugat? Keleti eredetű, nyugati hagyományokkal rendelkező nép vagyunk. Ez a kettősség mindig is a magyar történelem sajátja volt. Keletről kaptunk már 150 éves elnyomást, de orvosi védőfelszereléseket is. Nyugatról kaptunk már demokráciamodellt, de mély hallgatást is 1956-ban. Mi látszik ebből?

Hogy önmagában egyik égtáj sem különb a másiknál.

A keleti nyitás politikájában lehet kritizálni azt, hogy olyan vezetőkkel ülünk egy asztalhoz, akik nem éppen az emberi jogok első számú harcosai, de ugyanilyen ijesztő találkozni azokkal, akik levezetik a szabadságjogokból, hogy miért vált idejétmúlt konstrukcióvá a család. Ha pedig egyetlen ember életét is megmentette a felszerelés, amit keletről vásároltunk, talán vitatkozhatunk azzal, hogy Magyarországnak „keleti kapcsolataiból nem sok haszna származott”.

Ez azonban elvezet egy olyan pontra, ahol egyet kell értenünk Lányi gondolataival. Ez pedig az a megállapítás, hogy a nyugat által a végletekig feszített kapitalizmus helyett alacsonyabb fokozatba kell kapcsolnunk. Nem eshet meg újra, hogy uniós tagállamok ne rendelkezzenek elegendő gyártókapacitással legalább az alapvető közszükségleti cikkek tekintetében.

Persze ez ellentétes a globalizmus féktelen logikájával, hiszen deficites lehet a hatékonyság terén. De valóban munkahelyeket teremt, és szükség esetén emberi életeket menthet meg, társadalmi biztonságot nyújthat. Megkérdőjeleződhet az Európai Unió ereje is, ha a járványhelyzet kellős közepén a magyar és a lengyel jogállamiság helyzetével foglalkozik, de érdemi segítséget nem tud nyújtani.

Félreértés ne essék: az Európai Unióra szükség van. De ez a helyzet talán rávilágított arra, mennyire kiszolgáltatott a kontinensünk egy válsághelyzetben. Intő jel lehet az Európai Egyesült Államok hívei számára az unió ijesztő bénultsága. Bár ez nem a számonkérés ideje, az bizonyos, hogy az unió funkcióját és alapjait is újra kell gondolni. Lehet, hogy mégsem illiberális bárdolatlanság az erős nemzetállamok szövetségére alapuló unióban való hit, egy uniformizált birodalmi törekvés ellenében. Egy, az identitásában megerősödött, funkciójával megbékélt Európai Unió pedig jóval nagyobb hasznot jelenthet a nemzetállamok számára a jövőre nézve. 

Egy azonban bizonyos: valóban más világ jön.

Talán egy csillapodott, nyugodtabb politikai tér várható a válsághelyzet lecsengése után. Szerintem ezt sokan tudnánk támogatni. És igaza van Lányinak, mikor azt írja, ezt bárki el tudja kezdeni azzal, hogy nem üt vissza. A magam részéről ezt a hozzáállást helyesnek tartom. Még akkor is, ha sokszor nehéz lenyelni egy-egy csípősebb megjegyzést. Idővel meglátjuk, valóban nyugodtabb légkört teremt-e a vírus tombolása utáni korszak, vagy esetleg a „felelős” keresése csak kiélezi a világpolitikai ellentéteket.

Tévedés ne essék, fel kell majd térképezni, mi vezetett a vírus elterjedéséhez, de pontosan ellentétesen kell cselekedni, mint a védekezés időszakában: háttérbe kell szorítani a nemzeti érdekeket. Az emberiség érdekéről lesz szó, hogy lehetőség szerint elkerüljünk egy újabb hasonló katasztrófát, már amennyire ez lehetséges. Ehhez pedig összefogás, nem pedig bűnbakkeresés szükséges, az pedig végképp nem, hogy egész nemzeteket tegyünk felelőssé, ha megtaláltuk a kiváltó okot.  

Az az egészséges, ha minden politikai erő szembenéz a saját hiányosságaival, és megpróbál fejlődni. Ha mindenki így tenne, minőségibb lenne a magyar közéleti diskurzus. A magam részéről remélem, hogy a koronavírus nyomán javítani tudunk a közéleti viták mértéktelenül lezüllött színvonalán. Ez a helyzet emlékeztet arra, hogy mindannyian emberek vagyunk, akiknek most nem egymással, hanem egy közös ellenséggel szemben kell fellépniük. Legyen a járvány okozta elcsendesedés a cezúra. 

„Használd ki a nem keresett és mégis megtalált drága időt!” 

– Böjte Csaba

[1] https://www.valaszonline.hu/2020/04/03/koronavirus-magyarorszag-lanyi-andras-essze/, utolsó letöltés: 2020. 04. 19.

Kapcsolodó cikkek

Nemzettudat: a jövőnk kulcsa

Szükséges egy politikai törésvonalak fölött álló, egységes nemzettudat, amely képes létrehozni olyan egyetértési pontokat, ahol a