Most rajtunk a sor!

Ritkán gondolunk bele fiatalon, hogy a generációk közötti munkamegosztásból nekünk is hathatósan ki kell vennünk a részünket. Amíg az embernek nem születik gyermeke, addig nyilván egész máshogy áll a felelősségvállalás kérdéséhez, szülővé válva azonban napnál világosabbá válik, hogy nem csak körülötte forog a világ. Nem csak saját magunkra, hanem másokra is oda kell figyelnünk. És ez bizony sokszor áldozatokkal, lemondással jár.

A koronavírus-járvány ugyanakkor arra is rámutatott, amit egyébként hazánk Alaptörvénye is tartalmaz, hogy a fiatalok is felelősséggel tartoznak szüleikért, nagyszüleikért. Tudjuk, hogy a Covid elsősorban az idősekre – nagyszüleink korosztályára- illetve a krónikus betegekre különösen veszélyes. Sok ifjú már a vírus tavaszi terjedése idején is vonakodott betartani a védekezést szolgáló korlátozó intézkedéseket, sok összejövetelt tartottak, nem ügyeltek a távolságtartásra, a Nyugat-Európából érkező „koronapartik” híre pedig kis hazánkon is végigsöpört, nem éppen erősítve a járvány elleni harcot.

Ugyanakkor míg tavasszal a fertőzöttek átlagéletkora meghaladta a 60-at, addig most az átlagéletkor 26, vagyis rengetegen fertőződtek meg a fiatalok közül az utóbbi időben.

Ehhez nyilván hozzájárulhattak a horvátországi nyaralások, az ottani bulikban való részvétel, de persze a gólyatáborok, a különböző bulik is táptalaját jelentették a vírus terjedésének.

Pedig, talán nem lenne olyan nagy áldozat lemondani ezekről a tevékenységekről vagy legalább jelentősen korlátozni azokat, maximált biztonsági körülmények között. Különösen akkor nem, ha belegondolunk, hogy szüleink/nagyszüleink milyen áldozatokat hoztak azért, hogy itt lehessünk. Nagyszüleink, még ha gyermekként is, de átvészelték a második világháborút. Szembesültek két idegen megszállással, népirtással, lakosságcserével, nélkülözéssel, a kommunista diktatúra kiépülésével, a terrorral és az erőszakkal – nyilván mindenki más-más módon és formában. Mindezek dacára felnőttek, házasságot kötöttek és gyermekeket vállaltak, a mi szüleinket, akik nagyrészt az az 1950-es, ’60-as években születtek. Ők fiatalon nem kellett, hogy hasonló borzalmakat éljenek át hála Istennek, de a diktatúra mindent átszövő jellege miatt messze nem lehetett olyan felhőtlen gyermek- és fiatalkoruk, mint nekünk, a rendszerváltás környékén vagy után született generációnak. Ők tanultak, dolgoztak, szórakozni pedig mainál sokkal szigorúbb ellenőrző mechanizmusok között mehettek. Meg persze nyári munka a TSZ-ben, építőtábor, felvonulás május 1-jén, meleg sör, hideg virsli, sorkatonaság, piros útlevél, devizakeret. És mindenben a

„Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk” életérzése, a klasszikus magyar narancs, mint a szocialista vívmányok megtestesítője.

Mindezek nekünk meglehetősen idegenül hangzanak. Mi felnőttünk, de már a nagy szabadság korában, ahol senki nem akart minket korlátozni a véleménynyilvánításban, a szórakozásban, nem kellett katonának menni, tömeges egyetemi oktatás alakult ki, na és persze az internet és a mobiltelefon, meg az iPad mindenhova elkísér bennünket. A világ kinyílt, fapadossal ezer és ezer helyre eljuthattunk, egy hétvége Milánóban, nyaralás az Adrián, városi kirándulás Londonban vagy Párizsban, persze Airbnb-vel, elfelejtve a hotelek világát. Nos ilyen helyzetben ért el minket a koronavírus-járvány. Sokan mondhatják persze, hogy mennyi mindenről lemondtak már eddig is – külföldi utazások, elmaradt fesztiválok stb. – ugyan maradjon már meg a „kis létszámú” bulik lehetősége. Egyvalamit azonban nem szabad elfelejteni: ami a fiatalok többségének esetleg pár nap lázzal és kisebb fájdalmakkal járó megbetegedés, az nagyszüleink számára halálos fenyegetés. Ezért fontos, hogy lehetőség szerint minimalizáljuk a személyes kontaktusokat, az elkerülhető kockázatokat pedig kerüljük el, mert ezzel nagyszüleink életét menthetjük meg!

De persze nemcsak az idősek védelme miatt van szükség bizonyos önkorlátozásra! A fiatal korosztályra ugyan kevésbé veszélyes a vírus, de nagyon sok olyan hírt hallani, miszerint 30 év alatti, életerős embereket is ledöntött lábukról a kór, nem egy esetben kerültek lélegeztetőgépre, annyira rossz egészségi állapotba kerültek. Így tehát magunk miatt is, saját egészségünk és jövőnk megőrzése miatt is fontos, hogy betartsuk a szabályokat. Könnyen lehet, és bízzunk benne, hogy a mi generációnk meghatározó negatív történése a koronavírus-járvány lesz, és egy évszázad múlva hasonló cikkekben a mi korosztályunk legfontosabb és legkülönlegesebb nehézségeként a vírust fogja megnevezni a szerző.

Persze furcsa helyzet ez. Láthatatlan ellenséggel küzdünk, de épp olyan halálos, mintha hadsereg támadt volna ránk. Nem hord egyenruhát, nem üzent hadat, nem testesült meg. De mégis itt van közöttünk és egyre szedi áldozatait. A mi fegyvertárunkban jelenleg a legfontosabb eszköz a távolságtartás, a fokozott higiénia és a szabályok betartása. Noha mi nem voltunk sorkatonák, most mégis katonai fegyelmezettséget kell tanúsítanunk. Csak így nyerhetünk, csak így óvhatjuk meg idős szeretteink életét.

Kapcsolodó cikkek