Koronavírus… Belefáradtam

/

Stefan Lassnig a cikkében a következő hasonlattal élt – “Ez a járvány olyan mint azok a számítógépprogramok, amik a háttérben rejtőzködve lelassítják a számítógépünket. Ez annyira kimerítő. De ezzel az érzéssel talán nem vagyok teljesen egyedül.”

A szerző – és talán sokak számára – most pontosan így fest a helyzet: van valami amit nem tud kiverni a fejéből és ami a háttérben rengeteg energiát és optimizmust vesz el tőle. Az első sokkfázis alatt márciusban még reménykedett, hogy a koronavírus elleni harc egy közös harc lesz. De közben az egész átváltozott: egy verseny lett belőle.

Politikusok, pártok, országok versengenek azon, hogy ki menedzseli jobban a vírust, ki hoz jobb védő intézkedéseket. Egyik sajtótájékoztatót követi a másik, már-már eluralkodott rajta az az érzés, hogy tulajdonképpen több sajtótájékoztató van mint ahány tényleges átgondolt stratégiai lépés történik.

Új árkok

Ez az egész helyzet már az emberek viselkedésén is megfigyelhető: a hangulat felfokozottabb, agresszívebb. Mindenkinek van egy saját teóriája, amelyet sokszor olyan vehemensen véd, hogy az még családi és baráti kiélezett vitákhoz vezet. Új árkok alakulnak ki az emberek között csak ezúttal nem a politikáról, hanem a vírusról alkotott vélemény alapján. Van olyan ismerős a baráti körben, akit azért törölt egy ismerőse Facebookon, mert a koronavírusról alkotott véleményük szöges ellentétben állt.

Ismerősei körében tapasztaltak alapján az kép rajzolódik ki, hogy ez a helyzet a gyerekes családok esetében még komplikáltabb – írja Lassnig. A bizonytalanság, sőt néha már-már káosz, amely az iskolákban és az óvodákban egy ideje tapasztalható, – és ami az elkövetkező hetekben egyre inkább csak fokozódhat, – mindenkit óriási kihívások elé állít. Felvet számos dilemmát: egyfelől helyt kell állni a munkában, de a családi életben is megannyi megoldandó probléma merül fel… Mit kellene egy időre félretenni? Mit priorizálni? Milyen áron?

A szerzőnek folyton az az érzése, hogy vagy túlságosan vagy éppen nem eléggé elővigyázatos. Talán érdemes lenne egy kis lazaságot azért megtartani a ebben a krízis helyzetben is? De vajon mekkora a lazaság ami még megengedhető? Elegek az általa alkalmazott óvintézkedések? Vagy épp ellenkezőleg és túlzásokba esik? Nehéz jól meghúzni a határt.

Mint egy szorgos hangya

Lassnig ezt így fogalmazza meg:

“Mint vállalkozó, eddig még nincs okom keseregni. Más gazdasági szegmenseket és vállalkozókat sokkal keményebben érintett a helyzet. De mit hoz a holnap? Habár a pszichikai terhelés nagy, mégis olyan sokat és annyira intenzíven dolgozok mint előtte még soha, mert ki tudja meddig tart még ez a helyzet. Mint a szorgos hangya aki gyűjtötte az élelmet télre.”

Úgy vélekedik hogy a gazdasági sokkhatás – a feketeleves – még hátra van. “Csiki-csuki” helyzet a politikában. Érdekkonfliktus a családi és a szakmai élet között. És még a félelem a megbetegedéstől, legyen szó egy családtagról vagy saját magunkról. Csoda ha belefárad valaki ebbe az egészbe. Ki nem?

Szemlézte: Parajdi Bence

Fotó: pexels.com

Kapcsolodó cikkek

Svábhegy

Svábhegy a főváros legzöldebb területe a XII. kerületben. Feljegyzések szerint a nevét onnan kapta, hogy 1686.